Meghoztam a kilencediket! Remélem örömmel olvassátok.. A végére tartogattam egy apró és szerény meglepetést, ami az egész sztorit megváltoztatja, mert szerintem a feje tetejére állt minden. Legalább is számomra, mivel ilyen kihagyásokkal nehéz követni a történetet. :*

- Mondd már, mit akarsz! – pólóját meztelen felsőtestéhez dörzsölte.
 - Csak annyit, hogy légy kedvesebb. Aztán meg mondd meg Harrynek is légyszi, ha időd van, hogy nem történ Kriszti és közted semmi az éjaszaka. – kikaptam kezéből a pólót és félrehajítottam.
 - Jó, majd feljegyzem a teendőim közé. – vette fel a földről pólóját.
 - Köszönöm udvariasságod és segítőkészséged. – hátatfordítva kiléptem a konyhából és újra a nappaliba kerültem.
 - Nincs mit cicám! – erőltetett és gúnyos mosolyt küldött felém, de én csak összekulcsolt karokkal ültem le Kriszti mellé.
 - Sikerült? – Kriszti reményteljesen várta a választ.
 - Áh, hagyjuk.- fújtam egyet és figyelemmel kísértem Zayn mozdulatait. Annyira elbűvölt már csak a látványa is, ahogyan lépkedett a konyhából a hálóba és tette-vette a dolgokat. Aztán Malik félrehívta Harryt és valamit motyogott neki halkan, majd mindketten Krisztire pillantottak, Harry végül megkönnyebült mosollyal hívta magához a még fehérneműben levő Krisztit és szeretetteljesen átölelte, majd nyomott egy puszit Kriszti hajjal megtelt homlokára. Zayn lehuppant mellém.

 - Boldog vagy? – Pökhendien kérdezte, majd a választ meg nem várva felpattant és továbblépett. Motyogtam magamban egy Igent és az egyetlen fürdőszobába vettem az irányt. Furcsa, hogy a direction villának egy fürdője volt, de mindegy is szerintem. Letusoltam, majd egy ottani köntöst felkapva kimentem. Az esti fehérneműmet a kezembe vittem. Zayn is tusolni készült. A fürdő fele végigmért barna szemeivel, majd egyet füttyentett és a fürdőbe ment. Én csak megforgattam a szemeimet mit sem tőrödve és felmentem egy szobába. Kénytelen voltam felvenni a már használt fehérneműt, mert nem volt más nálam. Felvettem a nehezen megkapott ruhámat és lementem a nappaliba, hogy segítsek rendet tenni. Épp akkor jött ki Malik is a fürdőből, de szótlanul el is hagyta a házat. Furcsa volt a viselkedése. Először még örül nekem aztán flegmáskodik. Úgy döntöttem a takarítás közben, hogy nem fogok többet vele foglakozni.

Úgy döntöttünk, hogy maradunk még a villában. Liam a nap folyamán kapott egy hívást Danielletől. A lány közölte Liammel, hogy el kell utazzon, öt évig nem láthatják egymást és Danielle úgy érezte, hogy szakítaniuk kell. Liam bele is ment a dologba. Liam megkönnyebült arccal jött vissza hozzánk a nappaliba, mind a kanapén vagy a fotelben ültünk és gondolkodtunk, hogy mit is csináljunk.
 - Szerettem, de úgy érzem nem ő volt a nagy Ő, túl sok volt belőle. – Liam lehuppant Anett mellé, mert ott még volt hely.
 - Túl sok, alig voltatok együtt..? – értetlenkedtem.
 - Áh, beleélte magát abba, hogy egy úgymond sztárral járt.. Vagy mi. – Liam magához húzott egy poharat és a dohányzó azstalon lévő üdítőből töltött magának. – Kérsz te is? – kérdezte tőlem, bólintottam. Kitöltötte az üdítőt és hátradőlt. Anett, Harry, Kriszti, Lou és Niall a konyhába mentek valamit falatozni. Zayn kényelmesen elhelyezkedett a helynagyobbodás alkalma adtán és elővette a Marlboros dobozt, kivett két szál cigarettát és rágyújtott.
 - Kértek?
 - Nem. – mondtam határozottan és Liam is követte példámat. Zayn visszatette a másik szál cigit.
Mindenki síri csendben végezte a dolgát, amikor valaki csengetett az ajtón. Harry szélsebesen szaladt az ajtó felé, mintha valakit várna. Ketten jöttek vissza, Harry és Perrie.
 - Sziasztok. – Harry felfutott a szobájába, miközben Perrie magyarázott. – Azért jöttem, hogy programot csináljak nektek. Elmehetnénk a partra, sétálni meg ilyesmi. El és Dan is jönnének.
 - Én benne vagyok. – szöktem fel és energikusan felrohantam a lépcsőn, hogy elvegyem a táskám, majd lementem. – A csajokkal hazamegyünk, hogy rendbe szedjük magunkat.
 - A part déli részén találkozunk. – érkezett meg Harry is a nappaliba, felsfrissülve és küldött egy puszit, majd enyhén szólva kirakott minket a villából.

- - -

Éppen vezettem a part felé. Egy lámpánál megálltunk, mindig piros! Utálom. Anett a kezemre pillantott, majd a feltünően szép gyűrűn akadt meg a szeme.
 - Eljegyeztek? – Anett elkapta a kezemet a kormánytól.
 - Nem. Ez volt Perrie gyűrűje.
 - Basszus. Te az eljegyzséi gyűrűt hordod? – Anett láthatólag teljesen kiakadt. Szokása.
 - Igen, Perrie neki adta. – szólt közbe Kriszti, nem tűnt túl boldognak.
 - Van valami baj? –kérdeztem és közben zöldre váltott a lámpa, úgyhogy ráléptem a gázra – Nincs jó kedved. – közben letértem az útról és megállítottam a motort. – Itt is vagyunk.
 - Semmi, csak nincs kedvem sétálgatni.
 - Akor miért jöttél? – Anett néha olyan idegesítő.
 - Ne akard, hogy válaszoljak. – vágta Anetthez idegesen Kriszti.
 - Holnap megyek haza. – mondta Anett témát váltva és közben kiszálltunk a kocsiból és a part felé vettük az irányt.
 - És ez kit érdekel? – Kriszti előrerohant, Harry már várta. Egymás karjaiba borultak és elindultak balra sétálni. A többiek minket vártak. Niall, Lou, El, Daniel és Anett előre mentek, Krisztiékkel ellentétes irányba, jobbra. Én, Liam, Zayn és Perrie hátul maradtunk.
 - Menjetek csak, én fáradt vagyok a sétához.
 - Én is. – ült le mellém alapos mozdulatokkal Zayn.
 - Remek. – erőltettem egy mosolyt, majd feltettem a felsőm kapucniját a fejemre. Tavaszhoz képest hideg volt, de hát ez London. Perrie és Liam is indultak, mi pedig ketten egymásnak maradtunk.

*Kriszti szemszöge*
Harry gyengéden a derekamnál átölelt és a másik kezét a barnás nadrágja zsebébe dugta. Fekete bokacsizmájával az apró kavicsokat rugdosta. Végül sok ideig tartó csend után megszólalt.
 - Örülök, hogy nem történt Zayn és közted semmi.
 - Na ná, hogy nem történt köztünk semmi. – válaszoltam idegesen és egy a szél fújta kósza hajtincsemet a fülem mögé türtem.
 - Mi a baj? – kérdezte aggódóan és megállított, majd leültünk és mélyen a szemembe nézett. Nem akartam elmondani, hogy mi a gond, de a szemei megigéztek.
 - Csak az, hogy nem hittél nekem.
 - Persze, mert ismerem Zaynt. Akárkit ágyba visz.
 - De én józan voltam és emlékszem mindenre és ráadásul téged szeretlek. – felálltam és elindultam, de csak lassan lépkedtem. Harryt teszteltem. Ha utánam jön biztosan megért, ha meg nem, akkor még várnom kell rá.
 - Várj meg. – megállított és szembe fordított magával, miközben kezeit a karjaimra helyezte. – Légy őszinte, kérlek. Volt valami köztetek? Akármi, csók?
 - Igen, csókolóztunk. – nagy levegőt vettem. – Összvissz volt két kapcsolatom egész életemben, nem komolyak és csak egyhetes kapcsolatok. Csókolóztunk és ennyi. Sosem csaltam meg őket még az alatt az egy hét alatt sem. Bulikban sem smároltam senkivel. Mindig is vártam az igazit és most hogy itt vagyok, veled, a bandával, Anettel és Lénával, úgy érzem, hogy végre alakul valahogy az életem. Nem tudom, hogy mit akarok, csak jól érzem magam melletted és ez jó. Zayn kellett, tapasztalatképp. Örülök, hogy veled járok és jónak érzem azt is, hogy Zaynnel smároltunk, mert erőt adott nekem. Tudom, hogy Zayn sem fekszik le akárkivel és önbizalmat adott az, hogy lefeküdt volna velem. Úgy éreztem vagyok valaki és nézek ki valahogy.
 - Nem valaki vagy hanem, TE vagy, Kriszti és nem nézel ki valahogy, hanem GYÖNYÖRŰ vagy. – magához húzott és miután mélyen a szemembe nézett megcsókolt. Úgy éreztem repül az idő azalatt a pár perc alatt és jól esett, hogy megértett és nem zavarta, hogy erőt adott a Zaynnel való éjszaka. És az a csók, jobb volt, mint bármelyik pasim csókja. Egyik fiúval sem éreztem olyan jól magam, mint Harryvel. A puszta jelenléte feldobta az egész napomat. Tudjátok, olyan volt mintha pillangók röpdöstek volna a gyomromban. Igen, igen, tudom, ez a szerelem. De nem tudom, hogy biztosra vehetem-e Harry szerelmét.

*Léna szemszöge*
Csak ültünk a parton, meredten néztem a távolba és az időt elütve próbáltam néhány kavicsot dobni a tengerbe, persze eredménytelenül, hiszen messze volt a víz tőlem. Végigfutott a fejemben, hogy mit is kezdek itt magammal. Mit keresek egyáltalán én Londonban? Építgetem az életem? Vagy csak most rontom el? Hol kezdtem egyáltalán és hova, meddig fogok  jutni? És vajon lehet nekem is szép életem?
 - Elég szar volt a Bradfordi sulimban. Utáltam mindenkit. – Zayn halk hangjával megtörte a köztünk lévő csendet és ezzel szerte foszlott minden gondolatom.
 - Nem tudok együttérezni, nekem tökéletes gyerekkorom volt ezt illetően és ha nem nézzük a testvérem életét, ami persze az én életemet is megváltoztatta. – egy kicsit fészkelődtem, hogy megkapjam a kényelmes poziciót.
 - Jó neked. – Zayn elővette cigijét és nyugodt lélekkel rágyújtott. Kénytelen voltam a kényelmes helyzetből kimozdulni és arébb csúszni, a cigaretta füstje egyenesen a szemembe szállingózott,amitől könnyezni kezdtem. – Bocs, ez az utolsó szál.
 - Semmi gond. – mosolyogtam. Aztán beugrott valami. Muszáj volt megkérdeznem Zayn-től valami fontosat, ami már régóta fúrja az oldalamat. – Szeretted Perriet?
Zayn csendben ült mellettem, rámpillantott, szemeit elfedte a komolyság. Elnyomta a még alig füstölgő szivarat és nagy levegőt vett, aztán ki is engedte azt. Enyhén hátradölt és megtámaszkodott karjain.
 - Igen, igen szerettem. Szerettem, mert nem úgy ismertem meg, mint a Little Mix tagját, hanem mint Perriet. Őt ismerdtem meg és nem az énekesnőt. Beleszerettem teljesen, aztán kezdett úgy viselkedni, mint egy beképzelt liba. –meglepetten néztem rá és hitetlenkedve felvontam a szemöldököm.
 - De, velem egyáltalán nem viselkedik úgy.
 - Nem, tudom, velem sem…. Nem tudom elmagyarázni, úgy értem, egy picit beképzelt lett, kihasználta, hogy ő Perie és én Zayn és egyre több embernek beszélt rólunk, mindenki mindent tud rólunk.
 - De ettől még szereted igaz? – mosolyogtam és felcsillant bennem egy reménysugár, hogy talán újra összehozhatnám őket, vagy valami ilyesmi. Prezse, milyen gyerekes vagyok…
 - Azt hiszem, igen, legalábbis hozzáköt még valamilyen érzés. –csend lett és már nem volt amiről beszélni, aztán megszólalt. – És… Barni, vele mi van?
 - Jajj, ő egy paraszt. Egyszerűen nem tudok mit mondani róla, nem is ismerem. Ha jól belegondolok titeket sem ismerlek még, teljesen nevetséges, hogy veletek lógok. Egyáltalán miért hívtok magatokkal ilyen helyekre? Tiszta valóságshow lett az életem amióta idejöttem. Semmi sem valóságos. Egy csomó hülyeség történt velem és úgy érzem magam, mint egy 14 éves lány, aki falja az életet. Nevetséges. –felálltam és lépkedni kezdtem az autóm felé, Zayn is felállt és elkisért.
 - Hová mész? – Zayn gyorsan ráhelyezte kezét az autó kilincsére és nem engedte, hogy kinyissam.
 - Haza. – elfordultam, nem bírtam a szemeibe nézni, levettem kezét az ajtóról és kinyitottam, majd beültem, aztán begyújtottam az autót, még utoljára kinéztem az ablakon és mosolyogtam. Legszívesebben sírtam volna. Annyira puhák voltak a kezei és láttam a szemeiben, hogy most az egyszer készen állt velem normálisan beszélgetni. Nekem ez furcsa. Semmi helyem közöttük, szépek voltak ezek a napok, a maguk furcsa és nevetséges módjukon. Nem is ismerem őket, nem érdemeltem ki, hogy elhívjanak ilyen-olyan helyekre. Meg szeretnék szakítani velük minden kapcsolatot és elfelejteni minden hülyeséget és nevetséges helyzetet, amit őszintén megbántam és az igazat megvallva szégyellem. Amióta Londonba érkeztem, alig dolgoztam és forcsábbnál furcsább helyzetbe kerültem. Elkerülöm őket olyan messzire, amilyenre csak tudom. Ha beszélni akarnak, beszélek velük, nem leszek bunkó, de ahhoz, hogy barátok legyünk ismernem kell őket!